clown: A Famulus eledele


Szálltam, mint a lepke
véres fellegekben.
Boldogságom nem ismert határt.
Hegyes körmeimmel utat nyitottam szívedhez
éles eszem pengéjével kaput vágtam akaratodhoz.
Csak arra kérlek, ne szólíts uramnak ezután.
Sírva hívtál engemet,
és én jöttem te hozzád.
Kigyógyítottalak pestisedből és segítettem végig szaladni
értelmed-szívverésedtől remegő- útján.
Elhaló, suttogó, bátortalan hangod
visszhangot vert a szeretet csendjében;
bátortalanságodat kiűzted onnan s magabiztosságod
sikított vissza az üresség gyengeségébe.

Mosolyogtál, de lelked véresre könnyezte szemeit
S te hagytad megszáradni.
Örökzöld fenyőt éltettél velük, de hasztalan
Butaságod eleint.
Vértől foltos szárnyaid elnehezültek
S te ostobán hitted, hogy szárnyalásod örökre megsemmisülvén
Hull alá.
Megpihentetvén szemeidet az ember elmúlásán
S boldogan kaptad vissza hatalmad tudatát,
Újra és újra
Büszkeséged kellemes iszonyát.
Oh..be csodás érzés vala mikorron
Én voltam a halál te pedig az élet félelme
És kérted tőlem meghunyászkodván a szeretet sugallatát.
De én kacagva rád hagytam a választást
S odébb állva
Mosolyogtam lelked –köröm csikorgást hallató- rabságán.

Szólj hozzá elsőként!