Fő tér
50

Kezdőlap
RÓLUNK SZÓL VÁROSHÁZA DOKUMENTUMOK

Az EKM Egyesületről

 

Az Egyesület

Az Első Kötet Műhely (EKM) négy magánszemély kezdeményezésére, 2004-ben jött létre, elsősorban azzal a céllal, hogy támogassa a még nem publikált irodalmárok hazai és nemzetközi megjelenését. A csoport tagjainak közreműködésével 2006-ban alakult az Első Kötet Műhely Egyesület (ma EKM Egyesület).
Az Egyesület támogatja a nemzetközi alkotói közösséget, és felkarolja  a tehetséges alkotókat a világ bármely országából. Célunk tevékenyen részt venni a közönség látókörének szélesítésében, szorosabb kapcsolatot kiépíteni közönség, alkotók és mecénások között. Támogatni és ösztönözni a nemzetközi kulturális megértést, párbeszédet és együttműködést; elősegíteni, hogy a fiatalabb korosztályok érdeklődése növekedjék a kortárs művészek és műveik iránt. Ösztönözni és támogatni a pályakezdő szerzőket.
Az Egyesület nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a szolgáltatásaiból.

Céljaink megvalósulását segítve kiadói tevékenységet is folytatunk: szakembereink (szerkesztő, illusztrátor, tördelő, nyomdai szakemberek) segítségével a szerzők támogatást kapnak ahhoz, hogy a kézirataikból digitális vagy papír alapú könyvet készíthessenek. Eddig közel két tucat könyv jelent meg az Egyesület gondozásában. Ezek közül néhány a Könyvkészítő Műhelyben olvasható, illetve megrendelhető az egyesület címén.

Tevékenységeink, terveink

Az elmúlt két évben rendeztünk tehetségkutató versenyt, amelyen a nyertesek egy pdf könyv elkészítésének lehetőségét kapták. A Műhely alkotóinak munkáiból előadást tartottunk a Merlin és az RS9 Színházakban. 2006-ban az EKM végezte a Nők Lapja Cafe és a Révai Digitális Kiadó Írd meg te az év könyvét című versenyének előzsűrizését, ahol Hidy Tamás (író, szerkesztő) zsűritagként is képviselte az EKM-et.
2008-ban három kötet, egy antológia és egy művészeti naptár megjelentetését tervezzük, pályázati, hirdetési forrásból és előfizetői bevételekből. A megjelenő köteteket, műveket pályázati úton választottuk, választjuk ki.

2008-ban az egyesület elindította Inkubátorház programját, amely célja, hogy nyilvánosságot, weboldalán keresztül felületet, kapcsolatteremtési lehetőséget biztosítson a
művészeti együttműködéseknek, a közös alkotásra, alkotó-közönség találkozására irányuló kezdeményezéseknek.
Ennek keretében útjára indítjuk tehetségkutató és tehetséggondozó projektünket, Searching for Genius (SEGE) címmel. A program célja, hogy híd legyen alkotó-közönség-mecénás között, legyőzve a nyomorgó alkotó évszázadok óta a művészeti életbe kövült kísértetét.

A fiatalok és a kortárs művészet közelítése érdekében nyári retro-alkotótábort szervezünk középiskolásoknak, témája: 1968. A júliusi táborban a résztvevők megismerkedhetnek az 1968-as év eseményeivel, a hippi nemzedék zenéjével, művészetével, a témához kapcsolódóan közös alkotást hoznak létre több művészeti ág technikáinak, eszközeinek felhasználásával, neves előadók és csoportvezetők segítségével.
Idén decemberben ismét megrendezzük az EKM Fesztivált, amelyen alkotóink kapnak nyilvánosság előtti bemutatkozási lehetőséget.

A Szabad Alkotók Városa

Az Első Kötet Műhely céljai elérése érdekében indította 2005-ben az EKM2 nevű portált (www.ekm2.com), amelyen mostanra egy 700 lakót számláló virtuális város és alkotóközösség alakult ki. A lakók döntése alapján Szabad Alkotók Városa (SZAV) névre keresztelt város olyan nemzetközi művészeti közösség, amelynek tagjai között amatőrök és művészi tevékenységből élő alkotók, alkotócsoportok is vannak. Legfőbb alapelveink a nyitottság, tolerancia, gondolati és alkotói szabadság. Törekvésünk, hogy kapcsolatot találjunk a különböző művészeti ágakban tevékenykedők, az amatőr és profi alkotók között. Olyan együttműködést hozzunk létre, amely segíti az egyéni fejlődést, szélesíti a látókört, mozgósítja a kreativitás rejtett tartalékait. A Város repertoárja igen széleskörű, lakóink között színházi társulat, zenekar, fotósok, filmesek, képzőművészek, irodalmárok és újságírók is vannak.
A városlakók saját virtuális Házat építhetnek, amelyen bemutatkoznak, publikálják írásaikat, kép- és hanganyagaikat. A közösségi élet a témák köré szerveződő Köz-helyeken, és az ezekhez kapcsolt fórumokon zajlik. Az információ áramlásról, az új betelepülők tájékoztatásáról és az egyesületi projektek nyilvánosságáról a Város Hivatalai gondoskodnak.

A SZAV jelenleg két online lapot működtet: a Városi Hírmondót, amely 2007 júliusában művészeti hírlevélként indult, az idei évtől üzemel folyóiratként. Szerkesztője: Scharle-Breznay Márta
A Város Szabadegyetemének tagjai kezdeményezték egy népszerű-tudomány ihlette online folyóirat megjelentetését. A 2008-tól megjelenő Alma Master című lap főszerkesztője Göbölyös N. László.

Közösség és nyilvánosság

A Város nemcsak a művészeti, a közösségi élet terepe is. Egy most születő, közvetlen részvételi demokrácián alapuló csoport, afféle virtuális hippikommuna. Egy alternatív társadalom kísérlete. Válaszkeresés a demokrácia működésével, csoportfolyamatokkal kapcsolatos társadalomtudományi kérdésre: többek között arra, hogyan lehet egy virtuális várost a legkevesebb szabállyal a leghatékonyabban működtetni.

Tevékenységünk széleskörű megismertetése érdekében egyre több kapcsolatot alakítunk ki médiumokkal, más alkotói közösségekkel - partnereink listája a Partnereink menüpont alatt érhető el.

Az oldalt összesen 139ezren, tavaly 51ezren látogatták, az oldalletöltések száma összesen 1360ezer, ebből 2007-ben 907ezer volt. A magyarországi látogatók mellett számos európai országból (Franciaország, Németország, Szlovákia, Románia.) és a tengeren túlról (USA, Ausztrália) regisztrált tagunk is van. A városlakók körét folyamatosan bővítjük, naponta egy-egy új lakóval gyarapodunk.



 
Vissza a lap tetejére
 
 

Módosítva: 2008-05-17