Életem legelégedetlenebb szakaszában, kamaszkorom vége felé elkezdtem verseket írni. Ebben semmi meglepő nincs. A meglepő az volt, amikor már elégedettebb lettem, boldogabb, kisimultabb - és még mindig folytattam az írást. Boldog vagyok. Ezt kevesen szokták elmondani magukról.
És talán a verseimből sem ez látszik, mert a világ általában nem boldog. A vers törött tükörüveg: a világot csak apránként mutatja, szemedbe villant egy-egy fényt, színt, és ha megérinted... összevagdalja a kezed. Ha elég közel hajolsz, magadat is megláthatod. Kérdés, mersz-e elég közel hajolni.